Riga

Bevezető

Úgy kezdődött, hogy kaptunk egy ajánlatot egy kollégámtól, hogy egy Java Mustangot es egy Rigát asszem 10000Ft-ért eladja. Faterommal belevágtunk. Osztoztunk, övé lett a 3 sebességes Java, enyém a Riga. Kivittük öket a telekre Nográdra. Az egyes fokozatnak az egyik foga le volt törve, ezért szétszedtük, valahol vettünk egy másik tengelyt épp fogaskerekekkel, és kicseréltük. Motorozgattam vele párszáz km-t ott Nográdon, majd amikor főiskolás lettem, hazavittem Pestre, hogy jo lesz suliba járni. Jártam is vele sokat a Bécsi úti Kandóra, de egyszer gond jelenkezett a gyujtással, kimértem, trafó. Nem volt kedvem szaladgálni eredeti riga trafóért, (lényeg a használhatóság volt, nem az eredetiség) valamilyet találtam otthon, hát akkor az lesz berakva. Hogy átlássam mit csinálok, átalakítottam egyenáramúra az egész gyujtást (diodahíd, pufferkondi a tank alatt, innen mezei gyujtás). Így használtam rengeteget, amíg el nem költöztem egy panelház hatodik emeletére. Oda már el sem vittem, mert nem volt hol tárolni, ugyhogy levittem a szüleimnél a pincébe, és ott állt valami 4 évig érintetlenül. Hogy Budakeszire költöztem, elővettem, tankoltam, és legnagyobb meglepetésemre elsőre indult. Kimentem vele Budakeszire, és azóta onnan szoktam vele időnként munkába menni Csepelre. Ez az út BKV-val 1 óra 15 perc, kocsival 50 perc, motorral 35 perc. Végsebessége sík úton 45 körül van. Hogy azért törődjek is vele egy kicsit, 2003-ban kapott új légszűrőt, benzinszűrőt, gumiabroncsot, vátóolajat, oldható láncszemet, lemostam, és kiégettem a kipufogót.

További tartalmak a témában

Téma Frissítve Kép Video (Audio)
Csapágy és dugattyúgyűrű csere 2006 Szeptember 5. 117
Gyujtógyertyák 2005 Április 14. 5
Riga tali a TV2 Aktív számára 2004 Október 30. 12
Képek a motorról 2003 Április 5. 43
Összesen 177 0 (0)

A motorról

Képek róla alul a listából.

A benzincsap, ami nem gyári, hanem egy olyan szerzet, amiben parafában csúszik egy téglalap alakú lemez, és az egyik végében van furat. Vagy beletolom a furatot a folyasi utvonalba, vagy nem.

A gyujtás sem eredeti, valami 6V-os trafó látszik a képeken. Egyenirányitom a feszt, a tank alatt egy pufferkondi simitja (oda indul el a fekete vezeték), és innen egy mezei gyujtásként működik.

Sebességmárőórát kivettem javitásra, és elkallódott. Helyette vettem egy digitálist 1Ft-ért. (Arra használjuk ezt a kifejezést, ami nevetségesen olcsó.)

A hibákhoz tartozik, hogy szétöregedtek a gumik a kormányon, lukas a lendkerék fedél, járdáztak a fékpedállal és nincs már visszahúzó rugója a berugókarnak.

A kipuf mindig kicsúszott, ezért van benne a lemezcsavar, és azbesztzsinorral van a blokknál tömitve. Egyébként 2003 ősszel kiégettem a kipufogódobot, azért nem fekete olajos.

Elöl még eredeti gumiabroncs van, de hátul 2003-ban újat kapott.

Szerintem az ülés sem eredeti, valószinűleg kétszemélyesnek használták. A támasztót is megtuningoltam pár sztohasztikus elhelezkedésű rugóval. És megvan még az eredeti szűrő a tanksapka alatt.

A táblája már elég rozsdás, még szerencse, hogy a szám bele van ütve, nem festve.

Kompresszió növelés Lyani++ féle kókány módszerrel

Képek erről a témáról alul a listában.

Cél a kompresszió növelés volt, mert nem szerette a moci a budakeszi emelkedőt, ami azt jelenti, hogy kettőben éppen nem megy fel. Ezért merült fel valami kis (ici-pici) tuning. Praktikusan a kompresszió növelés, hiszen annó még 86-os benzinre csinálták a mocit, azóta sok benzin lefolyt a tartályautók csövén, már a 98-as használata sem gond. A sikolást javasolták a "nagy" motorosok körülöttem. Na, akkor HF le a négy 6-os anya lecsavarával, és a "kaszniba" rögzitő 8-as csavar kiszedésével.

A képeken látható, hogy a sikolás a HF kialakitása miatt felejthető. Ekkor jött az ötlet, hogy az a dekompresszor szelep úgysem kell, hiszen nem pedálos a moci, könyebben indul, ha lefullasztom, és különben is álladóan összeolajozta a HF-et a kijövő trutyi. 8-as csavar betesz anyával befelé, majd jól elkalapáltam, nehogy lecsavarodjon. De ez sem volt elég ahhoz, hogy a dugattyú teteje ne üssön bele. Ezért le is kellett köszörülni a csavart. Hát ez lett az eredmény:

Összerakás előtt jutott eszembe, hogy kéne valami HF tömités. Több réteg alufóliát javasoltak, de azt tuti nem tudom kivágni anélkül, hogy össze ne gyűrődjön, vagy el ne szakadjon. Motorosboltban nincs még hasonló sem, irány a tömitéskészitő mester, aki zárás előtt pár percel készitett két vékony alukarikát 150/db áron. Persze csak az egyik kell, a másik tartalék. A végeredmény csak akkor fog kiderülni, ha legközelebb a budakeszi útun fogok menni. Az művelet pikantériája, hogy a kiszedett dekompresszor szelepet valahol letettem, és azóta sincs meg. :-( Pedig órákig kerestem.

Azóta kiderült, hogy semmi értelme nem volt, mert a kétütemű motorokat nem így kell tuningolni, és én sem éreztem hogy jobbban menne tőle. El kell felejteni gyorsan!

Motoros boltok

  • Ide járok: Futár Motoros Bolt, 1066 Budapest, Zichy J. u 34, Tel: 312-1526. Persze Rigához szinte semmi sincs, de még nem is kellett spec Riga cucc. Pl. passzoló méretű légszűrő volt, gumiabroncs is, sisak is, belső is, dugattyúgyűrű is.

Kapcsolódó linkek

  • Itt a Riga honlap, amin fenn van Riga Biblia is.

Általános információ

Listák

A lista elemei dátum szerinti sorrendben jelennek meg, feljebb a frissebb. Az aktuális könyvtár tartalma mindig innen, a jobboldali tartalom dobozból érhető el.

A témával kapcsolatos kicsit részletesebb információ jelenik meg, ha az egérkurzort rágurítjuk egy témára. Természetesen csak ha van a témának részletesebb leírása. Törekszem arra, hogy legyen, folyamatosan pótlom.

Magyar
Angol
Német

Mobil nézet     Normál nézet

Bütyi honlapja

2017 November 25.

Névnap: Katalin