Homemat

Homemat - Intelligens Otthon Megoldások

Ez az egykori saját cégem megemlékező oldala

2008 körül találtam ki, hogy saját épületautomatizálási céget alapítok. El is jutottam valameddig, elkészült az első két hardver prototípus, lett rá rendszerkoncepció, megírtam a bootloadert. Igazán a műszaki dolgokkal jól haladtam, ott volt a probléma, hogy el is kellett volna adni. Ezért aztán úgy gondoltam nem kell ennek főállásnak lenni, aztán szép lassan megállt, mert nem is voltam igazán rászorulva.

Most 10 év után a saját ingatlanom okosítása közben előkerült, hogy a legjobb mégiscsak az akkori hardver lenne. Igen ám, de közben nincs már WindowsXP, nincsenek már soros porttal rendelkező számítógépek. Windows 10 van meg USB Soros áralakító, de ezekkel már nem működnek az akkori szoftverek. Meg egyébként is azóta nem is használok már otthon Windows-t, csak Linux-ot. Addig nézegettem a kontroller (MC68 HC908GZ60) monitor interfészének leírását, hogy rájöttem, nem is olyan bonyolult az. Meg is írtam a legszükségesebb funkciókat Linux-ra úgy, hogy USB soros átalakítóval is működjön. Ez megtalálható itt: gzml, azaz GZ kontrollerhez való Monitor Loader. Ez pont annyit tud, amire szükség van ahhoz, hogy a bootloader-t letöltsem. Teljes memória törlés, és flash memória írás S19 fájlból. Természetesen fordítót is keresni kellett. Mivel ezt szívesen programoztam assembly-ben, ASM8-ra esett a választásom. Ez működik Win10-en és Linux-on is. Így már ismét használni tudom ezeket a PLC-ket.