Generátor

Skoda Forman generátor

Képek

dscf1896.jpg dscf1897.jpg dscf1899.jpg dscf1900.jpg dscf1902.jpg dscf1903.jpg dscf1904.jpg dscf1905.jpg dscf1907.jpg dscf1909.jpg dscf1910.jpg Azzal kezdődött, hogy egyszer 2004 október vége felé megszünt a töltés. Vezetékek mozgatása és piszkálgatás után megjavult. Kicseréltem a sarukat, de egyszercsak megint elment. Szétszedtem gyorsan a generátort, és csak azt találtam, hogy a diódahid egyik csavarja laza volt, de közben az is látszott, hogy a csúszóérintkezőkbe vagy 2...3mm mély hornyot koptatott a szénkefe. Mivel nem volt alkalmam venni alkatrészt, meg még úgy tünt, hogy eléri a kefe a horony alját, összeraktam.
Aztán 2005 januárjában sielésből hazaindulva (sötétben) össze-vissza kezdett villogni a töltésjelző lámpa, és a látszott is az izzók fényerején, hogy nem nagyon van töltés. Hideg, sötét, folytattuk az utat. Voltak olyan 5-10 km-ek, ahol teljesen elaludt a töltésjelző lámpa. Imádkoztunk és mentünk, mignem kikapcsolt a rádió. Ez jelezte, hogy most kell megállni, mert vészesen lemerült a városi fény miatt. Mivel a töltés mennyisége láthatóan független volt a terheléstől, tudtam, hogy most kopott el annyira a szénkefék és a csúszóérintkezők, hogy már nem nagyon érik el egymást. Ekkor a motorleállitása nélkül a képen látható módon

lelazitottam a feszültség szabályzó csavarjait, és a piros csavarhúzóval befeszitve másik csavarhúzóval meghúztam a csavarokat. Ekkor lelassult az alapjárat, mert megjött a töltés, feléledtek az izzók. Ezzel még 100 km-t tudtunk menni, ami elég volt hazáig, de az utolso pár km-en már megint elkezdett villogni a töltésjelző lámpa.

Érdekes Murphy sztori volt, hogy mivel megint nem volt töltés, a városban lekapcsoltam a városi fényt, csak a helyzetjelzőt hagytam bekapcsolva. Mindenki villogtatott, jelzett, mi meg indegettünk, hogy tudjuk, direkt van, mignem a havernak gyanus lett, hogy ennyien nem szoktak jelezni a helyzetjelzőért. Piroslámpánál kiszállt, és be is jött neki. Mindkét első helyzetjelző izzó ki volt égve...

Ha többet kellett volna menni, akkor ki kellett volna reszelni a feszültség szabályzó csavarjainak lukjait, hogy közelebb lehessen tolni az egész feszültség szabályzót a csúszóérintkezők felé. Itthon azonban vettem új feszültség szabályzót (2500 Ft),

amivel már jó volt a töltés forgórész cseréig. A régihez meg vettem szénkefét (125 Ft/db), amit kicseréltem. Igy az meg jó lesz tartaléknak.

Szénkefe csere

A régi feszültség szabályzó.

Tisztitsuk meg a feszültség szabályzót. Forrasszuk ki a régi kefék rézsodratát, és vegyük ki a keféket. Vigyázzunk a rugókra, el szeretnek tünni. Fújjuk ki az ónt a lukból.

Helyezzük be az új keféket, forrasszuk be úgy, hogy szabadon még elég hossz maradjon a házban.